A pécsi kutyák pótmamija.

A fáradt kutya, jó kutya. A Pótmaminál egész nap megy a játék a szabadban, így egy hosszú munkanap után már nincs más hátra, csak a közös pihenés a Gazdival.

Felügyelet alatt, egész nap. Kutyakiképzői és viselkedéstani tapasztalattal rendelkezve, figyelve a kutyák igényeit, más kutyákkal falkában tölthetik együtt az egész napot.

Biztonság mindenek előtt: Az alvás és pihenőidő egymástól elkülönítve, kennelekben, bekamerázott, légkondícionált helyiségben történik.

Hogyan kezdődött?

Az egész talán 2012-ben kezdődött, amikor megszületett a gondolat, hogy elvégzem a kutyakozmetikus képzést. A gondolatot csak 2016-ban követte cselekedet, amikor is sikeres vizsgát tettem, akkor még nem sejtve, hogy a végzettség szükséges a Panzió üzemeltetéséhez. 2017-től folyamatosan fejemben volt a gondolat, ott motoszkált, tervek jöttek és mentek. Majd 2020-ban a tettek mezejére léptem. Elkezdtünk olyan lakóhelyet keresni, mely a legmegfelelőbb lenne a Napközi és a Panzió életrehívásához; illetve elkezdtem a kutyakiképzői tanfolyamot, mert tudtam, hogy hozzáértő módon szeretnék majd vigyázni a rám bízott kutyusokra. 
 
Ezt követően, még 2020-ban elvégeztem a Rehabilitációs kutyakiképzői tanfolyamot, majd 2021-ben az Engedelmes feladatok tanítása képzést, hogy minél széleskörűbb ismereteket szerezzek etológiából és kutyakiképzésből.
 
2021 tavaszán pedig megkezdtük a felújítási munkálatokat és a tereprendezést és megnyitottuk a Kutyanapközit és -panziót. 
 
Hosszú, munkával teli és tanulságos út, amin járok, de mindig egy cél lebeg a szemem előtt: Én szeretnék lenni Pécs és a környék kutyáinak Pótmamija.

A Pótmaminál történő elhelyezés feltételei annak érdekében, hogy minden kutyus jól érezze magát

Csak szociális, emberekkel és kutyákkal agressziót nem mutató kutyát áll módunkban fogadni. 

Tüzelő szukát nem fogadunk. 

A napközi és a panzió feltétele a kötelező védőoltások (veszettség elleni oltás, kombinált oltás), valamint 2 hónapnál nem régebbi féreghajtás megléte és a bolha és kullancs elleni védelemről történő gondoskodás. A kennelköhögés elleni védelem nem kötelező, de javasolt. 

Napközi árak

Napijegy

Érkezés előre egyeztetett időpontban, reggel 07:00-09:00 között. Hazaadás: délután 15:00 és 18:00 között.
2500 Ft
  •  

Bérlet

2 hónapon belül felhasználható
25000 ft/12 alkalom
  •  

Panzió árak

Egy kutya esetén

4000 ft/éjszaka
  •  

2 vagy több kutya esetén

3500 ft/kutya/éjszaka
  •  

Étkezés

A hirtelen eledelváltás okozta gyomorbántalmak kialakulásának elkerülése érdekében, szeretjük, ha a Gazdi hozza a kutyus számára megszokott eledelt. Lehetőség van főtt étel és BARF tárolására és etetésére is.